OSZTÁLYFŐNÖKI ÓRA: Az iskolai szexuális felvilágosítás (h)őskorából

Mielőtt egy írás megszületne, és ha olyan a témája, gyakran kérek tanácsot Füzéki dr-tól, nehogy valami kapitális ökörséget vessek "papírra". Ez ugyan nem az az írás lett, amiről elkezdtünk beszélgetni, de Füzéki dr. levele eszembe juttatta ezeket az emlékeket.

Levélrészlet Füzéki dr-tól:

„Hallottam, hogy az iskolákban visszatérő vitatéma, hogy kié legyen a "szexuális felvilágosítás": a biológusé, vagy az osztályfőnöké.  Megoldottam a problémát: a biológusé legyen a biológiája: testi érettség, fogamzás(gátlás), menstruáció stb., az ofőé legyen a szexuális magatartás.”

Emlékek a 70-es évekből

Még kezdő pedagógus voltam, amikor a 70-es évek közepe táján kötelezően bevezették az iskolákban a "szexuális felvilágosítást". 25-26 éves lehetettem, még nem Budapesten, hanem egy dunántúli városban laktunk. Ott tanítottam - és voltam osztályfőnök - egy lakótelepi "iskolagyárban" (amely viszont kifejezetten esztétikus épület volt kívül-belül, ráadásul mindennel fölszerelt, ami akkoriban korszerű volt: magnó, lemezjátszó, diavetítő; szaktantermi rendszer, nagyszerű könyvekkel stb.). Az osztályom ideális volt: a létszámnak éppen fele a lány, fele a fiú.

Megvallom őszintén, nem örültünk az ötletnek, inkább családi, szülői feladatnak tartottuk (én ma is annak tartom). Ám be kellett látnunk, hogy a 60-as évek "nagy generációja" megtette a magáét: a gyerekek már "beoltódtak", de a szülők egy jelentős hányada  továbbra is szemérmesen hallgatott, hiába jelent meg segítségül mindenféle felvilágosító irodalom.

Első nekifutásra (igazgatói vagy még magasabb szintű utasításra) kirendeltek egy fiatal szülész-nőgyógyász szakorvost a kórházból: egy óra a fiúknak - egy a lányoknak (mármint az évfolyam 3-4 nyolcadik osztályéinak). Nem irigyeltük, ma sem irigylem szegény dokit: honnan tudhatta volna, hogy ezt hogyan kellene csinálnia?! Az óra többet ártott, mint használt: kórházi, orvosi üggyé degradálta a szerelmet. A gyerekek morogtak, röhögtek...szóval teljes volt a kudarc.

A biológia szakos kolléganőm egy igen belevaló, rendkívül jó humorú asszony volt (tesi volt a másik szakja). Ha szerencsénk volt, megúsztuk egy felessel az óra előtt (ilyenkor nagyon profi volt), ha nem volt szerencsénk, akkor két eset lehetett: ha nem tudott inni, akkor hisztériás vagy depressziós lett; ha többet ivott, akkor haza kellett küldeni.

Megbeszéltem vele az órát: nincs külön lányok – külön fiúk, együtt az egész osztálynak, de másik osztály nem! + max. egy kis feles (de az kötelező!) + én végig bent leszek az órán (kedvelt engem, nem zavarta). Zseniális 2 óra volt (összevontuk a biológiát az osztályfőnökivel)!... Utána M. 10 perc alatt berúgott, és hazament. Nem izgatta, hogy még lenne vagy 2 órája...

Folytatásként egy továbbképzési napon (tanítási szünet az egész városban) nekem kellett a város osztályfőnökeinek bemutató órát tartanom "Szexuális felvilágosítás az osztályfőnöki órán" címmel. Ostoba egy ötlet: a legintimebb dologról a legnagyobb nyilvánosság előtt?! Én bevezetésként elmondtam – többnyire – kellemesen prűd és képmutató (ez egy erkölcsös vidéki város!) kollégáimnak mindazt, ami eddig történt (doki + M. biosz órája... pia nélkül, persze!), ezután "megcsináltuk"  a gyerekekkel az órát.

Csak arra emlékszem, hogy hasonló volt a módszertani megoldás, mint amit azóta is gyakran követek a szakóráimon: a gyerekek - egyenként vagy csoportonként  - fölkészültek a szerelem és szexualitás témájának egy általuk szabadon választott részterületéből (versek a szerelemről, barátság és szerelem.... ilyenek derengenek, de ennél sokkal nagyobb volt a választék. Együtt írogattuk össze napokkal korábban, jócskán benne volt az ő érdeklődésük is). Miután mindenki bemutatta azt, amivel fölkészült, beszélgettünk, vitatkoztunk. Nagyon kedvesen és igazán kifinomultan tettek különbséget, és láttak meg azonosságokat barátságban és szerelemben...már erre se emlékszem igazán, csak a gyerekek summázatára (amelyre magam sem mertem számítani): "a szerelmet a barátságtól a szexualitás különbözteti meg". A félreértések elkerülése végett: a gyerekeim a szexualitáson NEM az aktust magát értették, hanem a testi vonzalom egészét (a tekintet játékait, az érintés örömét: kézen fogva sétálunk.. stb.). Természetesen az aktusról is szó esett, de azt egyszerűen eltolták maguktól, mondván, hogy annak még számukra nincs itt az ideje. Nem is foglalkoztunk vele többet.

Órának vége, tanarak a könyvtárban kávézgattak, pogácsázgattak... én még dumáltam a gyerekekkel, megköszöntem az órát (ők is), majd nagy vidáman lementem a könyvtárba a többiekhez.

Fagyos légkör fogadott.

Az óraelemzésnek megvannak a rituáléi: először én elmondom: mit akartam elérni, az – szerintem - hogy sikerült, mit tennék másként stb.stb. Utána jöttek a "többiek" (nem sokan szólaltak meg: kényes, ismeretlen terület és  rázós téma), majd összegezett a városi szakfütyülő. Végeredmény: mivel erkölcstelen nézetekre és életvitelre buzdítottam a gyerekeket, csak annak köszönhetem, hogy maradhatok osztályfőnök, hogy már úgyis nyolcadikosok; mellesleg örüljek annak, hogy nem kapok figyelmeztetést, fegyelmit vagy valami hasonlót. Én - bátran, mint a cigány lova - elröhögtem magam: "Ti hülyék vagytok!" -mondtam, és bevágtam magam mögött az ajtót.

Az igazgatónőm  (kivételesen normális ember) és a kollégáim (kivételesen jó tantestület voltunk) már vártak a tanáriban, amely a könyvtár fölött volt éppen. Ők előbb tudták, hogy mire számíthatok, és fogadásokat kötöttek, hogy mikor hagyom ott a fenébe az egész bagázst. Amikor hallották az ajtó csapódását, kirobbant a nevetés...

Ezeket az órákat azután is így tartottam. Ha nem volt éppen M.-féle biológusom, akkor találtam nőgyógyász-papát, aki, amikor meglátta az ő 13-14 éves kicsi lányát a padban, azonnal tudta, hol a határ...